3 szuper kortárs kinyitható kanapé

A mai modern, ágyként is használható kanapék ma már központi dizájn elemként is megálljak a helyüket a nappalinkban, hiszen nem is látszik rajtuk, hogy ágynak is lehet használni. Külsőre olyanok, mit egy sima ülő kanapé, és észre sem lehet venni, hogy magában rejt egy ágyat is. Párnázásuk kényelmes, nagyon kellemes ülőhelyet biztosít, amellett, hogy modern külsejükkel remekül illenek a modern berendezésű szobákba. Színeikben, anyagukban, stílusukban és szerkezetükben is számtalan félék, így bőven van miből válogatni a piacon. Már nem kell a fél szobát átrendezni, ha vendégek jönnek hozzánk, mert könnyen nyithatóak-csukhatóak, és secc-perc alatt alakíthatóak olyan kényelmes fekhellyé, ami miatt nem kell szégyelnünk a vendégeket a kanapén altatni.

Ez a gyönyörű steppelt, vanília színű kanapé szép központi bútordarabja lehet a hálószobának, nappalinak, vagy dolgozónak egyaránt. Nyitószerkezete által könnyen nyitható, így gyorsan és egyszerűen alakítható át ággyá. Anyaga műbőr, ami miatt nagyon könnyen takarítható, ami nagyon fontos lehet különösen gyerekes családokban. A vanília szín mellett még kapható sötétebb színekben is, mint például fekete, sötétkék, vagy a szürke is. Ára abszolút elérhető.

Minden lakásba szükség van egy uralkodó bútordarabba, ami meghatározza az egész lakás, vagy szoba hangulatát, stílusát. Ez a bordó kanapé biztos, hogy rögtön a szoba fókuszpontjává válik és elvonja a figyelmet minden másról, így ha nincs más ötletünk a szobánk egyedivé tételéhez, egy ehhez hasonló markáns darabbal máris feldobhatjuk az amúgy jelentéktelen stílusú szobát. Egy mozdulattal nagy, vastag és kényelmes matracos ággyá alakítható ráadásul, ami még igazán praktikussá is teszi a mutatóssága mellett. Anyaga szupertartós, mikroszálas, így könnyen tisztítható. Nem csak szupermutatós, de nagyon kényelmes darabja is lehet lakásunknak.

Ez a szép kék kanapé nagyon kreatív is a külseje mellett, mert két részre való osztottsága miatt külön-külön is lehajtható ággyá, így egyik fele ágyként, másik fele kényelmes ülőalkalmatosságként is használható egyszerre. Színe gyönyörű és barnás, neutrális színek mellett nagyon szép központi darabja lehet a szobának, amellett, hogy rendkívül kényelmes is. Könnyű kinyitni, csupán néhány mozdulattal, és rögtön kész is a nagyon kényelmes, vastag matracos ágy. A matrac jó minősége miatt ára is kicsit magasabb, de nem kétséges, hogy érdemes picit többet fektetni egy ilyen minőségi és tartós darabra, ami nem mellesleg még nagyon mutatós is.

További gyönyörű kanapékat itt találhatsz: homebnc.com

Tovább

A rendszeres tesmozgás az egészséges élet kulcsa

A rendszeres testmozgás életünk egyik legfontosabb eleme. Ugyan az egészséges étkezés is elengedhetetlen, ám fitness nélkül ez keveset ér, hiszen az izmainkat csak így tudjuk kellőképpen megdolgoztatni. Arról nem is beszélve, hogy a kardiovaszkuláris problémák döntő hányada megelőzhető állandó mozgással és odafigyeléssel. Egy remek, szinte bárhol és bárki által végezhető mozgásforma nem más, mint a futás: egyrészt rendkívül olcsó, hiszen nem kell más hozzá, csak egy alkalmas cipő, másrészt ez az egyik legjobb módszer arra, hogy fejlesszük az állóképességünket. Minél több ideig futunk, annál többet fogunk bírni: ez hosszú távon több elégetett kalóriát is jelent, aminek következtében nem kell sajnálnunk magunktól egy-egy édességet vagy egyéb finomságot. Emellett a futás bizonyítottan serkenti az agyműködést, így jobb memóriára tehetünk szert, valamint a problémamegoldó képességünk is fejlődik, jobban teljesítünk az iskolában és munkában. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a különféle testmozgásokkal, így például az úszással vagy a futással több energiát is biztosíthatunk magunknak a mindennapokra.
Ha pedig már szóba jött az úszás, érdemes néhány szót említeni a vizi sport előnyeiről is. Ez egy igazán közkedvelt tevékenység minden korosztálynak, méghozzá nem véletlenül: az úszás különböző okokból kifolyólag rendkívül jótékony a gyerekeknek, felnőtteknek és az időseknek egyaránt. A úszásgyakorlatok változtatásával nem csak arányosan dolgoztatható az összes izomcsoport, de emellett a futás jótékony hatásai itt is jelen vannak. Tisztulnak az érfalak, így elkerülhető az esetleges vérrögök kialakulása. Többen is beszámolnak arról, hogy a víznek relaxáló hatása van, így egy pörgős munkanap után ez az egyik legjobb módszer arra, hogy az ember kikapcsolódjon, emellett fejlessze a testét. Arról nem is beszélve, hogy a nap végén az úszás után könnyebben elalszik az ember, másnap pedig sokkal kipihentebben ébred, mintha nem csinált volna semmit. Az ülőmunkát végző személyeknek különösen fontos a rendszeres testmozgás.

egészséges mozgás

Akár túlsúlyos, akár normál testalkatú emberről van szó, a testmozgásnak mindenkinél napi rutinnak kéne lennie. A fitness nem csak abban segít, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, többször ehessük a kedvenc ételeinket káros következmény nélkül, valamint erősebbek legyünk, de abban is, hogy elkerüljünk életveszélyes betegségeket. Főleg az érrendszeri betegségek száma magas azoknál, akiknek az életéből hiányzik a rendszeres testmozgás.
Annak érdekében, hogy jelentősen lecsökkentsük a problémák kialakulásának az esélyét, muszáj legalább napi harminc percet valamilyen edzéssel, így például futással, intenzív sétával vagy úszással töltenünk. Az állandó mozgás csökkenti a vérnyomást, így különösen fontos az olyan személyek esetében, akik a munkájuk vagy a tanulmányaik révén sokat ülnek egy helyben. A mozgáshiányos életvitel ráadásul a gerincre is rossz hatással van: elkopnak a gerincben található porcok, ami rendkívül fájdalmas tud lenni. A fitt emberek döntő hányada nem szenved ilyen problémáktól még idősebb korukban sem, és ez nem véletlen.
Az egészségünket kizárólag úgy őrizhetjük meg hosszú távon, ha a fitnesst beépítjük a mindennapjainkba. A megfelelő táplálkozás mellett fontos legalább az alapvető edzésformákat végeznünk, így például a futást. Ez kiváló arra, hogy normális szinten tartsuk a vérnyomásunkat, miközben növeljük az állóképességünket és erősítjük az immunrendszerünket. Ez utóbbi hatást sokan alábecsülik, amikor a futásról van szó, pedig a régebb óta futók jellemzően kevesebbszer betegszenek meg télen. A futásról ráadásul rossz időben sem kell lemondani, hiszen fel lehet öltözni a hőmérsékletnek megfelelően, ha pedig valakinek ez nem alternatíva, még mindig ott a futógép a legtöbb edzőteremben.
Ezzel pedig még nem ért véget a testmozgási lehetőségek száma. Ott van például a kerékpározás, az emelkedőn való sétálás, végül de nem utolsó sorban pedig az úszás, amelyek egytől egyig szintén rendkívül jótékony hatással vannak az ember szervezetére. A lényeg, hogy rendszeresítsük a testmozgást a mindennapjainkban annak érdekében, hogy egészségesebbek legyünk és tovább éljünk.

Tovább